Christoph Schönborn bíboros

Népek zarándoklata

(Mariazell, 2004. május 22.)

Mariazell - Magna Mater Austriae

"Az irgalom anyjához megyünk" - így szól egy réges-régi zarándokdal. Soha azelőtt nem jött egyszerre ennyi zarándok Mariazellbe, az irgalom anyjához, mint most. Soha ennyi közép-európai, mint most. Soha ennyi egyházi és állami vezetőt nem üdvözölhettünk zarándokként körünkben:
- Önt, tisztelt bíboros államtitkár úr, akit Szentatyánk a maga képviseletére küldött hozzánk (az Ő személyes felkérésére tartom ma ezt a beszédet);
- Önöket, bíborosok, püspökök és papok, akik ezekben az órákban különösen átérzik annak a felelősségnek a súlyát, amelyet mindent megújító korunk Önökre ró;
- Önöket, Bosznia, Szlovákia, Magyarország, Ausztria elnökei és Önöket az Európai Bizottságból, akik eljöttek, mert érzik, hogy az állam és az egyház a feladatok minden különbözősége mellett ugyanazokat az embereket szolgálja.
Sokan Önök közül messziről jöttek és sokuknak megterhelő volt az utazás, mégis útra keltek, mert valami égető késztetést éreztek, mert tudták, hogy e nélkül az emberekben nem születhet semmi új.
Így üdvözlöm
- Önöket, kedves magyar zarándokok (magyarul),
- Önöket, kedves cseh testvéreink (csehül),
- Önöket, kedves horvátországi és bosznia-hercegovinai búcsújárók (horvátul),
- Önöket, kedves szlovén zarándokok (szlovénul),
- Önöket, kedves szlovák testvéreink (szlovákul),
- Önöket, kedves lengyel zarándokok (lengyelül),
- Önöket, kedves testvérek, akik más országokból és különösképpen, akik Ausztriából Mariazellbe jöttek,
- azokat, akik ezekben az órákban a rádió és a televízió segítségével velünk tartanak (németül)!

I.

Két eseményre emlékeztet bennünket ma a Szentírás. Ezek segítenek nekünk megérteni a Népek zarándoklatának jelentőségét.

1. Az egyik a kánai menyegző. Jézus, az ő anyja, Mária és tanítványai a meghívottak között vannak. Először válik érzékelhetővé, hogy ott, ahol Jézus személyében az isteni dicsőség jelen van, semmi sem lehetetlen. A víz borrá válik, az igazság, az öröm és az élet mély szimbólumává.

Mi is nagy ünnepre gyűltünk itt össze. A liturgia ünnepére, amely a menyegzői szeretetet szimbolizálja Isten és ember között. Jézus közöttünk van, és az ő anyja, Mária is. Figyelmesen szemléli, hogy mire van szükségünk, és miben szenvedünk hiányt. A keresztség által mi is Jézus tanítványai vagyunk. Hozzánk szól az Istenszülő ezekkel az örökérvényű szavakkal: "Tegyétek, amit Krisztus mond nektek!"

Ebben az órában Mária szava egyben kérdés is mindegyikünkhöz:
- Vajon meghallottuk, amit mondott nekünk - mint ember az emberek között, nép a népek között, keresztény a keresztények között?
- Vajon Európa sorsa azért alakult így, mert mi ezt a szót gyakran elfelejtettük, gyakran elárultuk?
- És az, hogy ide zarándokoltunk, azt jelenti-e, hogy megtanultunk valamit abból, ami Európa alapjaiból létrejött - emberként, népként, keresztényként?

2. Idézzünk az Apostolok Cselekedeteiből: az apostolok, az asszonyok, Jézus rokonai - mind összegyűlnek Máriával egyetemben az imához. Mindannyian a feltámadott kinyilatkoztatására várnak: "Fogadjátok be a Szentlélek erejét, amely eljő hozzátok."

Ez a hely, ahonnan a mariazelli bazilikát látni, ma egy nagy menyegzői terem. Mi is pünkösdi reményeinkkel gyűltünk itt össze, asszonyok, férfiak, fiatalok és öregek, egyháziak és laikusok. Együtt imádkozunk, és kérjük a Szentlélek erejét országainkért és népeinkért, az oly borzasztó fájdalmak árán szétszakított Európa békéjéért, amely remények, kételyek és félelmek közepette lassan megint összeforr. Erőt kérünk odaföntről, hogy felismerjük, mi a helyes, és azt meg is cselekedjük. Bátorságot kérünk, hogy hitünkről tanúbizonyságot tegyünk.

3. Százezrek, embermilliók tapasztalták meg az elmúlt évtizedekben, hogy a bátor, tanúságtevő hitnek milyen magas ára lehet. Sokan Önök közül, kedves testvéreim, akik ma szabadságban élnek és részt vehetnek a népek zarándoklatán, saját tapasztalatból tudják, hogy mekkora szenvedést okozott a nemzeti szocializmus és a kommunizmus a keresztényellenes és Istentől elrugaszkodott ideológiájával. Nekik idézzük Péter apostol szavait, melyeket a második olvasmányban hallottunk: "Ha az igazságért szenvednetek kell, boldogság lesz a jutalmatok." (1 Péter 3,14)

Gondoljunk hát ebben az órában azokra a testvéreinkre, akiknek hitük miatt a táborokban és a börtönökben kellett meghalniuk. Szóljon nekik köszönetünk és csodálatunk, és mindazoknak, akik a nehéz időkben "Krisztus urunkat megtartották a szívükben" (1 Péter 3,15).

Bennünket, keresztényeket az a tudat éltet, hogy Istennél semmi nem megy veszendőbe, és Isten semmit nem felejt el: sem a könnyeket, sem a szenvedést. Abban a reményben élünk, hogy mindezek az áldozatok termő magként a földbe hullottak, hogy ebben a véráztatta Európában új gyümölcs sarjadjon és az ősi keresztény gyökerek megújhodjanak...

II.

Mit kíván ma tőlünk keresztény hitünk - és mihez kérjük különösképpen Isten segítségét? Három olyan feladatot szeretnék itt kiemelni, mely egyúttal a reményt is jelenti:

1. A zsoltárszerző imádkozik, és hitet tesz: "Én az én Istenemmel falakat vagyok képes átugrani." (18,30 zsoltár) 15 év telt el azóta, hogy a vasfüggöny ledőlt, és mindannyian hálatelten emlékezünk, hogy ehhez Szentatyánk döntően hozzájárult. De egyes falak megmaradtak: ősi előítéletek maradványai, bizalmatlanság, vádaskodás - és a hajlam, hogy lenézzünk másokat vagy féljünk egymástól.
Mi, keresztények a magasságból várjuk az erőt,
- hogy átugorhassuk ezeket a falakat;
- hogy találkozáskor a másik ember szemébe nézhessünk;
- hogy minden emberben - mindegy milyen nyelvet beszél, milyen kultúra része vagy mely vallás hívője - Isten hasonmását lássuk.
Mária tanít bennünket erre. Nála nem létezik a másik lebecsülése, minden ember az ő gyermeke.

2. A másik remény, amelyet a hit ajándékoz, fontos segítség Európa újraegyesülésében. Napról napra érezzük sok polgár félelmét, hogy az egyesült Európa a függetlenség, a sokszínűség, a kultúra és a hagyományok elvesztését jelenti. Mi, keresztények azért az egységért imádkozunk, mely a sokszínűségben nem elválaszt, hanem gazdagít. Mariazell ennek a jelképe. Népeink ősidők óta bensőséges közösséget ápolnak ezzel a kegyelmi hellyel.

Itt, Mariazellben hitet teszünk Európa keresztény alapjai mellett - azzal a tudattal, hogy ezek hozzájárulnak, sőt, elengedhetetlenek az európai egység létrejöttéhez.

Ne tévesszen meg bennünket ennek a térnek a látványa a zarándokok tízezreivel, akik az irgalmas Szűzanya hívására eljöttek Mariazellbe. A hitetlenség évtizedei mind Keleten, mind Nyugaton mély nyomokat hagytak népeinkben. Annál is fontosabb azoknak a hangjára hallgatni, akik nekünk, keresztényeknek - sokszor kívülről - felhívják figyelmünket a hitünk pótolhatatlanságára, és arra a szolgálatra, amelyet Európa újjáépítésében vállalnunk kell.

Az amerikai tudós, hívő zsidó Joseph H. H. Weilerre gondolok, aki néhány napja lángoló szónoklatban hívta fel a figyelmet arra, hogy a kereszténységet az európai kontinens életforrásának és az egység motorjának tartja.

És a boszniai moszlim költő Dzsevad Karahaszanra gondolok, aki egy évvel ezelőtt, a közép-európai katolikus napok alkalmával megható kifejezéssel élt: "Kár lenne Európát kizárólag a kereszténységre redukálni, de a kereszténységet elfelejteni katasztrófával érne fel."

Christoph Schönborn OP bíboros

3. Kedves testvérek!

"Amit Ő mond, azt tegyétek."

Vessük tekintetünket ezekben az órákban azokra a nagy európaiakra, akik meggyőzően követték Mária szavait: "Amit Krisztus mond nektek, azt tegyétek." Mint Szent Benedek és Szent Ferenc, a Kis és a Nagy Szent Teréz, István király és Nepomuki Szent János, Cirill és Metód, Edith Stein és Maximilian Kolbe atya, XXIII. János és a fiatal Ivan Merz. Ők működtek közre sok más kereszténnyel együtt annak a nagy háznak az építésében, melyet Európának nevezünk. Segítettek abban, hogy ez a földrész az emberiesség, a szépség, az együttérzés és a szívélyesség helye legyen. Fáradhatatlanul harcoltak a keresztények között is felbukkanó istentelenség és embertelenség, a gonoszság és a butaság ellen. Ők ott építkeztek, ahol a vak gyűlölet rombolt. Ott vigasztaltak és ott támogattak, ahol a szükség és a nyomor szorongatott. A remény fényei voltak ott, ahol a kétségbeesés éjszakája csaknem felemésztett mindent. Bennük Isten legnagyobb ajándéka vált tapasztalhatóvá - az Ő határtalan irgalmassága. Ha ők, a szentek testesítik meg egy szeretetteljes európai együttélés reményét, akkor a kereszténység elfelejtése tényleg katasztrófa lenne.

III.

De a mának is megvannak a szentjei: napjaink nem látható szentjei, az emberiesség és az irgalmasság hősei, a béketűrők, az igazságosság és az együttérzés harcosai. Ők a mai európai remény hordozói. Nincs ország és nincs nép, amely nélkülözni tudná őket.

Mi a teendő?

Európának mindenekelőtt szüksége van az emberi élet védelmére - a kezdettől a végig. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elismerjük a még meg nem születetteket, és a szükségben nem hagyjuk magukra a leendő anyákat. Kereszténynek lenni annyit jelent, hogy elkísérjük a haldoklókat - ahogy König bíboros mondta, aki ebben az órában biztosan velünk van -, "hogy egy másik ember kezében, de nem keze által haljanak meg".

Európának igazságosságra és szolidaritásra van szüksége. Kereszténynek lenni annyit jelent, hogy aktívan fellépünk mindazokért, akik a világ viharos változásai közepette nem tudnak helytállni. A fiatalokért, akiknek nincs esélyük, hogy szakmát tanuljanak. Azokért a nőkért és férfiakért, akik elvesztették munkájukat, vagy rettegnek attól, hogy elveszítik. Az öregekért, akik a társadalom perifériájára szorulnak.

Európának szentjei számára időre és térre van szüksége. Tehát harcoljunk azért, hogy a vasárnap megmaradjon az Isten és az ember együttlétének a napja. És kérlek benneteket, keressétek a lehetőséget, hogy templomaitokat nyitva tartsátok. Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy Istennel találkozzanak.

Itt, Mariazellben kérjük a Szentlélek erejét, Mária oltalmába ajánljuk országainkat és családjainkat. A Krisztusba vetett szilárd hit reményében akarunk távozni innen, azért, hogy itt, az új Európában, a sok keresőnek, szkeptikusnak és félőnek bebizonyítsuk: "Krisztus Európa valódi reménye!"

Az ő szellemében hív a Szűzanya Mariazellbe minket, Közép-Európa népeit, hogy
- bízzunk egymásban, ahogy Isten megbízik bennünk,
- értsük meg és viseljük el egymást, ahogy Ő elfogad bennünket, minden hibánkkal, gyengeségünkkel, nagy szavainkkal és kis tetteinkkel,
- tanuljunk egymástól, mert mindannyian másképpen, a saját módunkon látjuk azt, aki bennünket alkotott,
- mindenekelőtt azonban szeressük egymást - mert Ő bennünket a kezdetektől fogva szeret és a végsőkig szeretni fog. Amen.

Dr. Christoph Schönborn bíboros, Bécs érsekének a Közép-európai Katolikus Nap záróakkordjaként 2004. május 22-én, Mariazellben elhangzott prédikációja. A BOROSTYÁN-KÚT 2004. 2-3. számában közöltük a zarándoklaton résztvevő bíborosok zárónyilatkozatát, ami az Unióban, a szekularizált Európában élő keresztények önértelmezéséhez és lehetséges missziós programjához lényeges szempontokat ad.

Megjelent: BOROSTYÁN-KÚT, 2004 /4.