+ porta + történelem + templom > manufaktúra < egyházközség + borostyán-kút + zarándokudvar + tanulmányok +

szent benedek

a mindennapi kézi munka

a regula 48. fejezete

a műtárgymásoló műhelyben (Sántha Balázs fotója)

A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, más órákban pedig szent olvasmányokkal.

Úgy hisszük, hogy az időt mindkettő számára következőképpen oszthatjuk be: Húsvéttól október elsejéig menjenek ki a testvérek reggel, és a primától körülbelül tíz óráig végezzék el a szükséges teendőket. Tíztől egészen szextáig olvasással foglalkozzanak. A szexta után pedig, miután fölkeltek az étkezéstől, pihenjenek ágyukon egészen csendben, vagy ha valaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást ne zavarjon. A nónát kissé korábban, fél kettőkor mondják, és azután egészen a vesperásig a szükséges munkát végezzék. Ha pedig a helyi viszonyok vagy szegénységük azt kívánná, hogy maguk gyűjtsék be a termést, ne szomorkodjanak, mert akkor igazi szerzetesek, ha saját kezük munkájából élnek, mint atyáink és az apostolok is. De mindez mérséklettel történjék a kislelkűek miatt.

Október elsejétől pedig a negyvennapi böjt kezdetéig egészen nyolc óráig olvasással foglalkozzanak. Nyolc órakor mondják a terciát, aztán nónáig valamennyien a rájuk szabott munkán dolgozzanak. A nónára hívó első jeladásra mindenki hagyja abba a munkát és legyen készen, mire a második gongütés felhangzik. Étkezés után pedig olvasmányaikkal vagy a zsoltárok tanulásával foglalkozzanak.

A negyvennapi böjt idején pedig reggeltől egészen terciáig olvasmányaikkal foglalkozzanak, és utána négy óráig végezzék a rájuk bízott munkát. A negyvennapi böjtre mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból, amelyet elejétől végig olvasson el. Ezeket a könyveket a negyvennapi böjt elején adják ki. Mindenesetre azonban rendeljenek ki egy vagy két szeniort, hogy a monostorban abban az időben, amikor a testvérek olvasással foglalkoznak, körüljárjanak, és megnézzék, nem találnak-e hanyag testvért, aki henyél vagy beszélget, és nem törődik az olvasással, és így nemcsak magának van kárára, hanem másokat is zavar. Ha ilyet találnak, - Isten mentsen ettől -, két ízben intsék meg. Ha nem javul meg, a Regula szerinti büntetéssel sújtsák, úgy hogy a többiek is féljenek. Ne is érintkezzék az egyik testvér a másikkal a maga idején kívül.

Sántha Balázs fotói

Vasárnap hasonlóképpen olvasással foglalkozzanak valamennyien, azok kivételével, akik különböző feladatokra vannak kirendelve. Ha pedig valaki olyan hanyag vagy rest volna, hogy nem akarna vagy nem tudna lelki munkával foglalkozni vagy olvasni, adjanak neki más munkát, hogy ne henyéljen.

A beteg vagy gyönge testvérekre olyan dolgot vagy testi munkát bízzanak, hogy se ne henyéljenek, se a munka terhe alatt le ne törjenek, vagy éppen meg ne futamodjanak. Ezek gyöngeségét mindig vegye tekintetbe az apát.

Fordította: Söveges Dávid OSB


ut in Omnibus glorificetur Deus















































Elküldöm a lap címét valakinek... Vissza a lap tetejére...