czeininger tamás mór osb obl.

boldog károly király

Mindig nagy öröm, ha Őszentsége a pápa példaképet állít a katolikus világ elé, és kanonizál olyan férfiakat és nőket, akik példát mutattak földi életükben Krisztus követéséből. Őket hívjuk szenteknek, boldogoknak. A szentéletű emberek életéhez csodák, megmagyarázhatatlan események kapcsolódnak, olyanok, amelyek Isten még nagyobb dicsőségét hirdetik. Számos tisztaéletű embernél ezek a csodák csak haláluk után következtek be.

Így Károly királyunk esetében is. Egy dél-amerikai szerzetesnő gyógyulása is - a király közbenjárására - 38 évvel az uralkodó halála után történt.

A szenteket - boldogokat - számos csoportba soroljuk. A legkézenfekvőbb a magyar és nem magyar kanonizáltak csoportja. A magyar szenteket is lehet csoportosítani: férfi vagy nő, középkori vagy középkor utáni, klerikus vagy laikus, szerzetes vagy világi pap stb. Van egy olyan szempont is, amely főleg a jelenkor felszínesen vallásos emberét jellemzi, vagyis ismert-ismeretlen szentek illetve boldogok.

Az ilyen csoportosítás értelmében egészen biztos, hogy IV. Károly Magyarország ezeddig utolsó megkoronázott királya az ismeretlenek közé tartozik. Miért? Ez főként történelmi ismeretek hiányából, az elmúlt évtizedek hamisított történelemtanításából is fakad. Sajnos azonban van egy másik tény, amit meg kell említeni. Károly király vezetékneve. Amelyről persze nem tehet, de egyesek ebben a hazában akkor tartják magukat jó magyarnak, ha erre a dinasztiára kígyót-békát kiabálnak, csak érzelemből kezelik a múltat, nem figyelnek adatokra, tényekre, geopolitikai helyzetre, illetve egyházi tanításokra sem. Tehát Károly királyunk a Habsburg-Lotharingiai házból származott.

E tény egyesek szemében bűn! Nagyon szomorú, hogy ma 15 évvel az úgynevezett rendszerváltás után, amikor bátran lehetne kutatni, és a történelmet összefüggéseiben lehetne kezelni, akkor vannak olyanok, akik vad "kavarodással" a Habsburgokból csak annyit látnak, amennyit látni akarnak: Magyarországot 400 évig megnyomorító, sőt "irtó" családot. Mint történelemtanár sok adattal támaszthatnám alá, hogy a kérdést sokkal árnyaltabban kellene kezelni, mert bizony sok mindent köszönhet hazánk ennek a dinasztiának. De most nem erről kívánok szólni.

Ünnepelni kellene minden magyarnak, osztráknak, csehnek, szlováknak, horvátnak stb. Ünnepelni kellene minden hívő embernek. Családos világi embert emelt a boldogok közé Róma püspöke.

Ki volt IV. Károly király? I. Károly császár Habsburg-Lotharingiai Ottó főherceg és Mária Jozefa hercegnő fia. Károly 1887. augusztus 17-én született az alsó-ausztriai Persenberg-i kastélyban. Kisgyermek korától tanult már nyelveket - franciát, angolt - és 7 éves korától magyarul is. Apját Sopronba helyezték, mint a város huszárezredének parancsnokát, így a család is a szép magyar város lakója lett. Nyelvünk szépségére Tormássy János, a katolikus elemi iskola igazgatója tanította a kis főherceget. 1896-ban viszont már Bécs a főhercegi család lakhelye, mert időközben Ottót vezérőrnaggyá léptették elő. Károly tanulmányait így az osztrák fővárosban, a császárvárosban folytatta. Az oktatást a szülők gróf Wallis Györgyre bízták, aki a tanítás megszervezésével modern felfogást képviselt. Ügyelt, hogy neveltje a természetben sétálva, erdőben kirándulva tanuljon, ne pedig állandóan valamelyik kastély eldugott termében.

Természettudományi ismeretre a gimnáziumban oktatták, ahová Wallis gróf javaslatára íratták fiukat a szülők. Így Károly polgárok gyermekei között is tanulhatott és velük teljesen egyenlő elbánásban részesült. Mint diák a kiválóak közé tartozott a fiatal főherceg, és a vizsgákon szép eredményeket ért el. A tizenévesekre jellemző gyors növekedés Károly esetében hatványozottan jelentkezett, szervezete legyengült. Ezért került szanatóriumba, ahol a sport és a sok kirándulás és aktív pihenés helyrehozta az egészségét.

Mint minden Habsburg-Lotharingiai dinasztiából származó férfi esetén, a katonai nevelés elengedhetetlen volt. Károly főherceg a gimnáziumi tanulmányokkal párhuzamosan kezdte meg a katonai tanulmányait. A kadétiskola után haditengerészet következett, azután 1905-ben érettségi, majd egy ezredeshez került, mint hadnagy.

Hosszú betegség után apja, Ottó főherceg 41 éves korában meghalt. Fontos itt megjegyezni, hogy Károlyra rendkívüli hatást gyakoroltak szülei. Most milyen nagyszerű volna azt írni, hogy harmóniában éltek és példaképek voltak gyermekeik számára. Nos, ez sajnos nem igaz. Akár a közelmúltban boldoggá avatott dr. Batthyány-Strattmann László herceg (Batthyány és Károly király kölcsönösen tisztelték és szerették egymást) apja úgy Károly apja is kicsapongó, a házastársi hűséget semmibe vevő férfi volt, és sok szenvedést okozott a mélyen hívő feleségének.

Károly látta édesanyja szenvedéseit, de azt is, ahogy tűr és nem panaszkodik, és egyre jobban ragaszkodik Jézushoz. No és azt is megtapasztalhatta, hogy az édesanya szeretete mily kedves és mily fontos egy gyermek életében. Mária Jozefa (1867-1944) tanította fiait, Károlyt és öccsét, Miksát imádkozni, tanította a Biblia csodás világára és okosan, bölcsen nevelte őket. Hatása, hála az Úrnak, sokkal nagyobb volt mint a léha életet élő, és szifiliszben elhunyt apjának. 1907-ben, 20 éves korában nagykorúsították, és udvartartást kapott.

Károly főherceget 1909-ben századossá nevezték ki. Egyik rokonának kastélyában az éppen szabadságon tartózkodó százados találkozott a szép pármai hercegnővel, Zitával. Nos ez a találkozás Károly és Zita életét megváltoztatta. Kapcsolatuk tiszta és feddhetetlen volt, szerelmük pedig 1911. október 21-én* házassággal folytatódott. A következő év novemberében megszületett első gyermekük Ottó, majd a következő években még hét: Adelheid, Róbert, Félix, Károly, Rudolf, Sarolta és Erzsébet (utóbbi már az édesapa halála után).

Károly és Zita esküvője a schwarzau-i kastélyban (1911)

Még nősülése előtti években Prágában egyetemre is járt Károly főherceg, ahol jogot hallgatott, és sikeresen letette vizsgáit 1909-ben. Életrajzírói számos pozitív tulajdonságot sorolnak fel, amely diákéveitől haláláig jellemezte Károlyt. Így például mintagyerek, szófogadó, kedves, közvetlen, jóságos, szociálisan érzékeny és a legfontosabb: rendkívüli vallásossága. Őszintén hitt Istenben, minden eseményben a Gondviselőt fürkészte, túl közvetlen volt, túl jóságos, naiv.

A szerelmi házasság viszonylag ritka a magas körökben, legalábbis az uralkodó dinasztiák életében. Sok elvárás ill. a nemzetközi helyzet volt oka a dinasztiák közötti házasságoknak és igen ritkán az igazi szép szerelem. Károly és Zita esetében ritka kivételről beszélhetünk. A rövid nászutat követően az ifjú férj Galíciába vezényeltetett, majd vissza Bécsbe, ahol őrnaggyá nevezték ki. Hamarosan az osztrák fővárosban állomásozó 39. ezred parancsnoka lett. Itt tapasztalhatták meg először magyar bakák Károly kedves úri modorát, ismerhették meg jóindulatát, közvetlenségét.

Szarajevóban végzetes, egész Földünket megrázó esemény történt: Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét szerb terroristák meggyilkolták. Európa nagyhatalmai alig várták, hogy valaki kezdje meg azt, amire évek óta készültek poroszok, németek, franciák stb. Kitört az I. világháború.

Az örökösödési törvény szerint, mivel az agg Ferenc József császár és király fia Rudolf 1889-ben, Ferenc Ferdinánd most, 1914. június 28-án, öccse már korábban, 1906-ban meghalt, Károly főherceg lett a trónörökös. Ettől a naptól megváltozott Károly viszonylagos nyugodt élete. Hisz kitört a háború, és a Monarchia trónjának váratlanul, de várományosa lett az ekkor 27 éves fiatalember.

A Szerbia elleni háború elhúzódott a keleti és a nyugati fronton egyaránt. Az Osztrák-Magyar Monarchia Németország bíztatására kezdte meg a villámháborúnak ígérkező akcióját Szerbia ellen. Gyors háborúra számított a Német Császárság épp úgy, mint az Orosz Cárság vagy a Francia Köztársaság. Nem így történt. Mind a Központi hatalmak (Németország, a Monarchia, Törökország, majd később Bulgária), mind az Antant (Franciaország, Anglia, Oroszország, később Olaszország, majd az USA) inkább védekező fegyverekkel és egységekkel rendelkeztek, és nem támadó alakulatokkal. Így az egy-két hónapra tervezett gyorsháborúból több, mint négy éves öldöklés lett. Állóháború sok-sok offenzívával, melynek eredménye végül tízmillió halott, hatmillió rokkant, és iszonyatos anyagi veszteség minkét oldalon.

Károly trónörökös először az olasz frontra, vagyis a déli frontra került, miután diplomáciai tevékenysége a németek felé véget ért. (II. Vilmos császár szerint, ha Ausztria átengedte volna Tirol déli részét és az Adria egy részét, elkerülhető lett volna az olaszok belépése 1915 májusán a háborúba. Erre trónörökösünk bölcsen válaszolt: "Elzász-Lotharingiáról való német lemondás útján az egész háború lett volna elkerülhető".) Az olasz fronton, mint tüzérparancsnok megtapasztalta mit jelent a háború. Látta a szenvedést, a halált, megtapasztalta a borzalmakat és megfogalmazódott benne az őszinte békevágy.

Az olasz frontról Keletre, Galíciába kellett mennie és az 1916 nyarán történt Bruszilov-féle támadást kellett visszaszorítania. A sikeres hadművelet után a románok elleni hadműveletek előkészítésével lett megbízva, de hamarosan a német Machensen tábornok került a helyébe, mert Károly Bécsbe utazott. Utazásának oka Ferenc József súlyos állapota volt. 1916. november 21-én a császár és király elhunyt.

A Monarchia jelentős része őszintén gyászolt. A közvélemény ugyanakkor már rég békére vágyott, így nem csoda, ha sokan a béke megteremtőjeként néztek fel a 29 éves új uralkodóra. I. Károly néven császár, IV. Károly néven magyar király lett a most boldoggá avatott férfi. A Szentkoronával való megkoronázásra Budán, Csernoch János esztergomi érsek és Tisza István közreműködésével került sor. Tóth Árpád ódát, Herczeg Ferenc színművet írt róla, a lapok különszámmal köszöntötték. Fény és pompa, az ősök hagyományának szép felélesztése, díszmagyaros felvonulás, emelkedett hangulat - ez jellemezte a december 30-án történteket. Zúgtak a harangok, díszsortüzek szóltak. A külsőség tehát pazar volt, olyan, amilyennek lennie kellett a koronázásnak. Ilyesmit utoljára 1867-ben láthatott a magyar főváros. A külsőségek, ceremónia és koronázási mise lényege azonban az, hogy az új uralkodó pár őszintén hitt Istenben, kiválasztottságukban, és abban, hogy evvel a hatalommal békét lehet létrehozni!

IV. Károly a koronázási esküt is letette, melyben fogadalmat tett, hogy hazáját, Magyarországot megvédi. Az oltár előtti leborulás pedig az alázat jele volt a Leghatalmasabb, a Teremtő előtt. A koronázási ebéd elmaradt, mert az új uralkodó úgy rendelkezett, hogy az összes étel kerüljön a kórházban fekvő szegényeknek.

Így is élt a király. Feltétlen hűség Istenhez, egyházhoz - feleségéhez, családjához, hazájához. Legfőbb célja a béke elérése és így az Osztrák-Magyar Monarchia megtartása. Előbbi tán mindenáron, utóbbi már nem mindenáron.

Vajon Károly király mint politikus mindent helyesen tett-e vagy hibát-hibára halmozva elvesztette-e a Monarchiát? A szentéletű uralkodó nem volt politikai zseni. Első lépése egy békekiáltvány közzététele volt, a németekkel egyetértve szövegezték, bár kicsit különböző módon gondoltak a közeljövőre. Ezt az Antant visszautasította. Károly érezve, hogy a németek is győztes békére és nem igazi békére törekednek, különbékére gondolt. Cél a soknemzetiségű, sok valláskultúrájú népet kivezetni a borzalmakból - békét ajándékozni az embereknek. Sógorán, Sixtus hercegen keresztül, felvette a kapcsolatot a francia vezetőkkel, és elismerte igényüket Elzász-Lotharingiára nézve. Sajnos az olaszok igényét is hangoztató franciák, valamint az új külügyminiszter, Czeruin meggondolatlansága miatt a németek megtudták a király különbékére tett kísérleteit. Az 1917. február-márciusi próbálkozás nem járt tehát szerencsével, sőt kellemetlen helyzetbe került V. Vilmos német császár előtt. A következő nagy békekísérlet XV. Benedek pápa akciója volt. A "béke pápájának" felhívását csak IV. Károly fogadta örömmel, így a háború folytatódott.

Az 1917-es háborús esztendő ugyan hozott sikereket, elég, ha a déli fronton a caporettói áttörésre vagy az otrantói győzelemre gondolunk, de ez az év hozta a korlátlan búvárhajó-harcot, az orosz forradalmat - előbb demokraták, majd a szélsőbal hatalomátvételét -, és ebben az évben lépett az USA is a háborúba.

Most már csak az a kérdés, mikor lesz vége - az antant győzelmével - a háborúnak. Akkora tartalékkal rendelkezett az ellenség ember és anyagi vonatkozásban, hogy ezt a központi hatalmak nem tudták kiegyenlíteni és pláne fordítani. Tény, hogy a cárizmus bukása után egy évvel az oroszok - már az ateista bolsevikok vezetésével - kiváltak a háborúból, de az amerikaiak belépése nagy előnyt jelentett. A németek még át tudták tenni keletről egységeiket nyugatra, de az offenzíva sikertelen, a visszavágás súlyos, ez volt a németek "fekete napja". A déli fronton az olaszok áttörték 1918 őszén a Monarchia vonalait. Ez jelentette a háborús vereséget.

Magyarországon a baloldali agitátorok a tekintélyelvűségre fittyet hányó politikusok lépéseket tettek a hatalom megszerzésére. IV. Károly, noha rövid ideig Gödöllőn lakott népes családjával, visszautazott Bécsbe az ottani zavargások lecsillapítására, de már nem lehetett megmenteni a Monarchiát. A köztársaságpártiak a nagyvárosokban - Bécsben, Budapesten és Prágában - erősek voltak. A vidék tán máshogy gondolkodott, de a háború miatt jelentkező ínség a megélhetés kérdésére terelte a közfigyelmet és nem az államforma kérdésére.

Károly császár és király elhagyta Bécset, és a padovai fegyverszünet egyértelművé tette: Ausztria más úton jár, mint az előző években. A háborús vereség egyenlő a Monarchia széthullásával és a köztársaság kikiáltásával. A király nyilatkozatokban lemondott előbb Ausztria ügyeinek viteléről, majd november 13-án a magyarországi ügyek viteléről, de a trónról nem!

Zita császár- és királyné, mint mindig, most is segítsége volt szeretett férjének. Határozott tudott maradni akkor is, amikor Károly szinte lehetetlen helyzetbe került. Nem mondott tehát le, hiszen esküt tett: ez most erőszak! Csak ennek engedve vonult vidékre, majd Svájcba. Innen fog majd vissza - haza - térni 1921 húsvétján.

Magyarországon 1918-19-ben először liberális bal, majd szélsőbaloldali csoportok vették át a hatalmat. Gróf Károlyi Mihály köztársasággá tette hazánkat, így elvesztve 918 éves államformáját. Az antant nem volt kegyes az antantbarátságot már évekkel korábban is hirdető Károlyiakkal. Országcsonkításra tettek lépéseket a győztesek. Károlyi lemondott a szociáldemokraták javára, ők pedig átadták a hatalmat a kommunistáknak. Kun Béláék a szovjet-orosz mintát követték. A magántulajdon elleni durva támadást ateista ideológia és az ezekkel járó vörös terror kísérte sok ártatlan és a régi világ képviselőjének halálát okozva. 1919. augusztus 1-jén megbukott a szélsőbal véres kísérlete. Utána sem jött belső béke, hisz hatalmi harc dúlt. A szövetségesek megfigyelői a Huszár-kormánynak adtak végül legalitást, mely koalíciós kormány volt. A háborúban győztesek pedig előkészítették a "békehatárokat", mely mint köztudott, óriási csapást mért a történelmi Magyarországra.

Nos, a trianoni diktátum után, 1921-ben érkezett vissza IV. Károly király. Előbb Szombathelyre, majd Budapestre, de nincs eredmény. Horthy Miklós, aki (1920. III. 1. óta) kormányzója volt az országnak, az "otrantói hős" (kiváló tengerésztiszt) nem adta át a váratlanul megjelent uralkodónak a hatalmat. A király visszatért Szombathelyre. Tiltakozott az antant, az akkor alakult "kis-antant" és a szabadkirályválasztók is. Végül nem kevés problémát legyűrve sikerült visszatérnie Svájcba.

A második restaurációs kísérlet már komolyabb erőket mozgatott meg, mint az első. Károly király magyar híveit legitimistáknak, radikálisabb híveit karlistának hívták. Madarat tolláról, embert barátjáról, vagy tegyük hozzá, embert tisztelőiről lehet megismerni. Hosszú az a lista, csak a legfontosabbak: Gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula, gróf Sigray Antal, gróf Mikes János püspök, Schlachta Margit, Mindszenty József akkor zalaegerszegi plébános, vagy boldog Batthyány-Strattmann László a szegények orvoshercege, herceg Lónyay Elemér, báró Lehár Antal ezredes, vagy a sok arisztokrata és egyházi emberen kívül Pethő Sándor, később a Magyar Nemzet alapítója, dr. Lajos Iván, a király egyik életrajzírója, vagy Rakovszky István a nemzetgyűlés volt elnöke, akit a király a második visszatérés idején miniszterelnöknek nevezett ki. A külföldi támogatók között Briand francia külügyminisztert kell megemlíteni, valamint XV. Benedek pápa és az angol royalista körök mind-mind az anschlussal, tehát Németországgal való osztrák egyesüléssel szemben szerették volna, ha Károly visszatérne. A legitimisták utaltak az időközben egy országban egyesült, de feszült viszonyban lévő horvát-szerb, és szlovák-cseh ellentétre is.

Ezek ellenére nem volt teljesen előkészítve ez az akció. Svájcból repülővel érkezett a királyi pár (Zita áldott állapotban), majd kényszerleszállás után Sopronba utaztak. 1921. október 21-23-a között ünnep ünnepet követett. Károly nem írta alá Trianont, és a régi Magyarországban gondolkodott. Álom-e vagy realitás, most mindegy. Ez nem volt puccs, ahogy azt néhány történész állítja. Például Sopronból tíz órát utazott híveivel a királyi pár Győrbe. Mindenhol beszédek, megható ünnepségek és szentmisék. Ez nem nevezhető puccsnak. A hazáját szerető, érvényesen megkoronázott király - hazaérkezett. Közismert az a fotó, amelyen látszik a szentmisén résztvevő uralkodó pár, amint éppen térdel az Úrfelmutatás pillanatában. Aki egyedül a politikai, katonai megoldásban bízik, az nem imádkozik. A második restauráció kudarcának oka, hogy Horthy kormányzó és a mögé felsorakozott főleg - protestáns politikusokból álló ill. őket szolgáló fegyveres erő - Budaörsnél megállította a király vonatát. A Horthy, Bethlen, Gömbös vezette erők rövid tűzharc után győztek. Huszonöten haltak meg. IV. Károly, amikor megtudta, hogy halottak is vannak, azonnal megadta magát. Előbb Tatára Esterházy Ferenc grófhoz vonult néhány hívével, majd Tihanyban a bencés monostorban lelt menedéket. Itt várta sorsát Magyarország megkoronázott királya és királynéja. A szerzetesek mindent megtettek, hogy az október végi napokat - a súlyos politikai helyzet ellenére - békében töltse a királyi pár. A győztesek sok legitimistát letartóztattak. A kisantant, csehek, szerbek tombolnak, háborúval fenyegetnek, de csak a sikertelen kísérlet, tehát 1921 október 23-a után. Az Antant döntött: száműzik hazánk uralkodóját.

A házaspárt Bajára viszik óriási biztonsági intézkedések közepette. Itt egy angol hajóval szállítják egy Portugáliához tartozó szigetre, Madeirára. Károly király megérkezett élete utolsó állomására. Még csak 34 éves, de öregember lett. Az utolsó hetekben szinte teljesen megőszült. Nem a hite gyengült meg, hanem a lelkesedése. Amit megfogadott a koronázása alkalmával, azt nem tudta teljesíteni.

A gyerekek Svájcból megérkeztek néhány hűséges alattvalóval együtt. Egyszerűen éltek egy családi házban. Kevés időt lehetett szeretteivel. Egy eső, majd a megfázásból keletkező szövődmény és a spanyolnátha okozat korai halálát. Rövid szenvedés után 1922. április 1-jén Habsburg-Lotharingiai Károly visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó szavai: "Uram, legyen meg az akaratod!"

Károly király már gyermekkorától fogva - édesanyjának is köszönhetően - vonzódott az evangéliumi élethez. Őszintén hitt Jézusban, hitt a Gondviselőben, és érezte feladata van: nem véletlenül született egy ilyen ősi dinasztiába. Szerelemházasságot kötött Zita hercegnővel, és hűségben éltek. A gyermekeket áldásnak tekintették.

Károly király a béke őszinte híve volt, noha háború idején lépett trónra. Békeajánlatait, javaslatait elvetették a harcoló országok vezetői. Trónralépése után eltörölte a kiköttetést, a gúzsbakötést, a kivégzést. Szabadságra mehettek a katonák, akik huzamosabb ideje harcoltak a fronton. Voltak szervezkedések és szabotázsakciók, voltak tüntetések és aktív ellenzéki mozgalmak, melyek vezetőit, elkövetőit, ha letartóztatták, Károly megkegyelmezett nekik. Egyszerűen nem tudta elhinni az emberi aljasságot. Népeinek választójogot kívánt adni, demokratikusabb monarchiát tervezett, ezért hajtott végre személyi változtatásokat a katonai és politikai vezetésben egyaránt. Az egész udvartartása iránt emberi volt. Az alacsony rangúban is az embert tisztelte. Közvetlen volt és derűs, jóságos és kedves, szociálisan érzékeny. Ez lett politikai veszte.

A történetírásban nincs "mi lett volna, ha" mondat. Persze lehet játszani a gondolattal: ha rá hallgat Európa vezető rétege, ha istenfélők lettek volna, ha a népek testvéri kapcsolatot építettek volna ki, ahogyan ezt Károly szerette volna, akkor tán nem hal meg tízmillió ember és tán nem lett volna második világháború sem 55 millió halottal, náci és kommunista diktatúrával.

A visszatérési kísérletekben lehetett valami felemelő a tragikus, sőt kissé komikus elemek mellett. Károly király bízott abban, hogy népeinek el tudja hozni a megbékélést, a trianoni revíziót, a terrormentes békés fejlődést, egy konzervatív, mégis modern, működő Magyarországot. Kudarc kudarcot követett. Károly király élete valóban kudarcba fulladt. Vagy tán mégsem?

2004. október 3-án II. János Pál pápa, Róma püspöke boldoggá avatta Károly császárt és királyt, a béke és békesség szentjét. Jó utat járt: nem sikeres, hanem evangéliumi életet élt. Voltak, akik 1922 óta várták ezt a pillanatot, de nem érték meg. Vannak, akik még élnek - mint én -, aki 1981 óta vártam erre a napra.

Deo gratias!

IRODALOM
Lajos Iván: IV. Károly élte és politikája. Pécs 1935
Balassa Imre: A magyar királytragédia. IV. Károly élete. Budapest 1925
Nagy József: IV. Károly az utolsó magyar király. Budapest 1995
Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly. Budapest 1991

(a szerző a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának tanára)

Megjelent: BOROSTYÁN-KÚT, 2004 /4

* Figyelemre méltó tény, hogy Boldog Károly emléknapja nem a halálának, hanem a házasságkötésének a napja lett. (a szerk.)

Ut In Omnibus Glorificetur Deus