Mar Aprem metropolita    (© Sonnevend Imre)

Néhányunk emlékezetében még ma is él az az ünnepnap, amikor néhány éve, 1996-ban a keresztény egységért együtt könyörgött a pannonhalmi bazilikában az egyiptomi ősi egyház feje, III. Shenuda „kopt pápa” és Várszegi Asztrik főapát. A kopt egyház vezetője is azokról az ún. ősi keresztény egyházakról hozott hírt, amelyekről olyan keveset hallunk itt Magyarországon. Ezen egyházak egyikéről, az indiai „Tamás keresztényekről”, más néven a keralai nesztoriánusokról adott hírt Mar Aprem metropolita, aki 2003. május 28-án Pannonhalmán tett látogatást, majd másnap meglátogatta a béli Szent Mauríciusz Monostort. Kérdezhetné valaki, hogy kik is azok a keleti, „régi” keresztények, akik már az apostolok idejében megalapították egyházaikat a Szentföldtől keletre és délre, Egyiptomban, Etiópiában, Szíriában, Örményországban, Perzsiában és Indiában? Ezek a keresztény testvéreink kisebb-nagyobb létszámban, immár közel kétezer éve, ma is élnek a Kelet hatalmas mohamedán tengerében, India ezerszínű vallási és faji egyvelegében, Etiópia járhatatlan magasföldjein, az Ararát tövében fekvő örmény hegyek között. Ezek azok az egyházak, amelyek még Bizánc vonzásától is elszakadva, önálló, a konstantinápolyi pátriárka és a császár főségét el nem ismerve a saját útjukat járták két évezreden át, megőrizve egyházi szertartásaikban az ősi nyelvüket, liturgiájukat, az első keresztényi idők szent dallamait.

A többnyire Bizánc által irányított zsinatok (Efezus 431-ben, Khalkedonia 451-ben) a kelet-római császárság által renitensnek cimkézett, az önállósulás útjára tért keleti testvéreket, sokszor teológiai nézetek miatt kiközösítették az egyetemes egyházból. Így szakadtak ki az egy akolból először Nesztoriosz pátriárka követői a 431-es Efezusi zsinat döntései alapján. Itt a vita Szűz Mária „Istenszülő” vagy csak „Emberszülő” természete körül zajlott. 

A nesztoriánusok „csak” emberszülőnek tartották a Szűzanyát. 451-ben Khalkedonban pedig azok a „keleti” egyházak szakadtak el a „nyugati” egyháztól (amelybe akkor a még egységben fellépő Róma és Bizánc is beletartozott), amelyet mindkét egyházi központtól távol éltek és nem tudtak egyetérteni a „nyugatiak” azon hittételével, mely szerint Jézus nem csak emberi, hanem isteni természettel is rendelkezik. Ők Jézus Krisztust csak „egytermészetűnek” („monophüsos-nak”), azaz csak isteni természettel rendelkezőnek hitték. Ezeket az önállósuló egyházakat erről nevezték el monofizitának. Ettől kezdve fokozatosan váltak ketté az ún. nyugati és az ún. keleti egyházak, pl. az egyiptomi koptok — és hozzájuk kapcsoltan az abesszín vagy etióp nemzeti egyház —, az örmények vagy a szírek nemzeti egyháza.A nesztoriánus és a többi ősi keleti keresztény egyházaknak olyan gyökereik vannak, a keresztény hit olyan ősi rétegeit őrizték meg, amelyek másutt már nem lelhetők fel. Az egyiptomi koptok az ókori Egyiptom lakóinak leszármazottai. Ők azok, akik túlélték a 7-8. században a területet elfoglaló és demográfiailag teljesen átszínező arab hódítás megannyi véres üldözését. Jelenleg 7-8 milliónyian vannak Kairó és Alexandria környékén. A koptok közül kerültek ki a keresztény világ első szerzetesei, pl. Remete Szent Antal, Pachómiusz. Egyiptom sivatagaiban alapították meg celláikat, majd pedig monostoraikat. A kopt szerzetesség ma is virágzik, tucatnyi 1500-1800 éves kolostor ma is él és működik a sivatagban, egy-egy oázis mellé települve, vaskos sárfalakkal és védőművekkel körülvéve. Ősi kódexeik, egyházművészeti tárgyaik a kairói Kopt Múzeumban láthatók. Már csak egyházi szertartásaikban használják az ősi kopt nyelvet, hasonlóan az ószlávhoz. 38 éve a latin nyelv még hasonló szerepet töltött be a római katolikus keresztény, ún. latin rítusú egyházban.

Etiópia 16 millió kereszténye Sába királynőre vezeti vissza eredetét. A kereszténységet a régi Jemenen keresztül kapták, rengeteg ősi elemet megőrizve az ószövetségből is, így pl. a frigyláda tisztelete és jelenléte ma is megvan templomaikban. A 20. sz. közepéig főpapjaikat az egyiptomi koptok küldték, majd a kapcsolat lazulásával a nemzeti pátriárka-választás lépett életbe. Dél-Szudánban is jelen van a rendkívüli nyomorban tengődő etióp egyház, híveit a megújuló moszlim harcok tizedelik folyamatosan. Pátriárkájuk, Abuna Merkoris Addis-Abebában székel. Az etióp keresztény egyháznak szerény magyar kapcsolata is van: Szent István király az etióp származású Szent Mauríciusz és vértanútársai tiszteletére szentelte a bakonybéli monostort.

Az arab hódítás (7-8. század) előtti időkben virágzó szír nemzeti egyház, amelyet jakobitának vagy nyugati-szírnek is neveznek, a mai Szíria és Dél-Anatólia területén volt. Az iszlám térhódítás és a mongol hadjáratok erősen megritkították az egybefüggő közösségeiket. Jézus anyanyelvét, az arámi nyelvet — saját abc-vel — használják ma is egyházi szertartásaikban, de egyes népcsoportok még ma is beszélik az arámi dilektusait, sőt ennek az ősi szórvány nyelvnek bizonyos reneszánsza is tapasztalható, elsősorban az Amerikába és Nyugat-Európába kivándorolt szír keresztények között. Az Edessza környékén kialakult kolostortelepeken több száz szerzetesközösség élt az 5-8. században. A monostoroknak, valamint régi hatalmas templomaiknak ma már csak romjai vannak Szíriában. Pátriárkájuk, Ignatios Zakka az „Antiochiai” címet viseli, de jelenleg Damaszkuszban székel, ahol szeminárium is működik. Szíriában és Libanonban 2-2,5 millió hívük van. Híres kolostoraik egy része a szír határtól északra, már Törökország területén található, ahol a Tur Abdin nevű fennsíkon több 1500-1800 éves kolostor ma is áll és nagy nehézségek közepette működik. A kivándorlás a törökök és a kurdok ellenséges viselkedése miatt itt is rendkívül nagy volt, ma itt alig 2000, arámi nyelvet beszélő keresztény él, kivándorolt hittestvéreik segítségével.

Örményország ősi keresztényei, akiket örmény keletieknek, örmény gregoriánusnak (Világosító Szent Gergely volt az örmények térítője) is hívnak, arra büszkék, hogy ők vették fel a világon először (301 k.) államvallásként a kereszténységet. Saját írásukkal lejegyzett ősi liturgiájukat végzik immáron 1700 év óta. Örmény keresztények lakták Kelet-Anatólia nagy részét egészen az első világháború végéig, amikor a törökök szerény becslés szerint is legalább 1,5 millió örményt irtottak ki ősi földjükről (lásd Franz Werfel Musza Dagh negyven napja c. regényét). Az örmény keleti egyház magáról azt mondja, hogy ők Rómától tulajdonképpen hivatalosan sohasem szakadtak el, ők csak úgy a történelem során be lettek sorolva a Kalcedoniai Zsinat által „kiközösített” monofiziták közé. Főpapjuk az Örményországban, Ecsmiadzinban székelő „Katholikosz”, azaz Minden Örmények Pátriárkája. Mint minden üldözést szenvedett keleti egyház, nekik is hatalmas diaszpóráik élnek Amerikában, Nyugat-Európában, de még Argentínában és Ausztráliában is. A szétszóródás az örményeknél már a 11. században elkezdődött, mikor fővárosukat, Ani-t a hódító szeldzsukok, majd a mongolok felégették. Csodálatos építészetük, templomaik és monostoraik maradványait ma is megcsodálják az Anatóliába látogató turisták, elsősorban a Van-tó szigetén és Ani romvárosában, a mai örmény-török határ török oldalán. Ma mintegy 3,5 millió hívő tartozik az örmény nemzeti egyházhoz, melyből mintegy 3 milló Örményországban él, a többi szerte a világban: 5.000 fő a Szentföldön, 70.000 fő Törökországban, 400.000 fő pedig Libanonban, Cipruson, Szíriában, Iránban, Görögországban és USA-ban.

Az először, tehát még 431-ben eretneknek minősített nesztoriánusok a Bizánci birodalom határain kívülre húzódtak, az akkori perzsa fennhatóság alá tartozó Mezopotámia területére. Az anya- és egyházi nyelvük nekik is a szír vagy arámi volt. Jelenleg is a szír nyelvet használják, csak írásmódjukban térnek el a nyugati-szírektől. A történelem csapásai őket még jobban megtépázták, a különböző birodalmak, az iszlám térhódítása és a mongol hadak mind ritkították soraikat. Pedig tulajdonképpen ők voltak a földrajzi kiterjedésben legnagyobb keresztény missziót végző egyház, ugyanis hittérítőik egészen a Kínai birodalomba, a Mongol kánok szálláshelyeire eljutottak. 1625-ben Kínában megtaláltak egy kőoszlopot, amelyet 781-ben állítottak emlékül a Csiang (Xiang) tartományban járt nesztoriánus hittérítőknek. A felirat két nyelven készült: szír nyelven, szír írással és mellette kínaiul is.

De ugyanilyen távoli pontja lehetett az akkori világnak India is, ahová még a hagyományok szerint az első keresztény nemzedék tagja, Tamás apostol vitte el az Örömhírt, és térítette meg a hatalmas félsziget délnyugati partvidékén lakó malayam népességet, akiket azóta Tamás-keresztényeknek hívnak. Mivel a hozzá legközelebb eső keresztény centrum Bagdad volt, és mivel a térítők is nesztoriánusok voltak, az indiai kereszténység gyökerei is nesztoriánus eredetre vallanak. Ennek a nagyon ősi keresztény közösségnek a képviselője, jelenlegi főpapja, metropolitája (ami az érseknek felel meg) látogatott el Pannonhalmára ez év májusában és tartott nagysikerű és nagy érdeklődést kiváltott előadást a Bencés Gimnázium Asztrik-termében. Mar Aprem metropolita jellegzetes dél-indiai, a ceyloniakéhoz hasonló alkatú, mintegy 170 cm magas, törékeny, vékony csontozatú emberként jelent meg a mintegy 150 fős, zömmel gimnazistákból és bencés tanárokból álló hallgatósága előtt. 1967 óta püspök. Fején jellegzetes keleti főpapi fejfedőt, egy tömör fekete turbánhoz hasonló süveget viselt. Lila reverendaszerű, de keleti gombolású ruha, hatalmas, sima szakáll, fából készített kereszt jelezte az éberen figyelő hallgatóinak, hogy Trichur város főpapja, a 63 éves Mar Aprem áll előttük. Valószínűleg még sohasem adott elő ilyen messziről jött főpap Pannonhalmán. Kísérője és tolmácsa – a főpap ugyanis angolul adott elő – Perczel István keleti nyelvész volt, aki többek között héberül, arámi és szír nyelven beszél és olvas. Ismeretségük onnan származik, hogy Perczel már többször járt Indiában, a régi egyházi kéziratokat vizsgálja. Az érsek bemutatkozásakor rögtön megjegyezte, hogy 63 éve mellett 63 könyvet is írt, köztük három viccgyűjteményt, amely közül az utolsó nemrég jelent meg angolul is. Egyébként teológiai doktor, elsősorban egyháza történetével foglalkozik. Keleti ornátusa ellenére egy abszolút európai műveltségű, megjelenésű embert ismerhettünk meg. Előadása elsősorban az indiai kereszténység helyzetével, egyháza történelmével, az indiai keresztény egyházak szövevényes rendszerével, majd végül a nesztoriánusok és Róma viszonyával foglalkozott.

Indiában összesen 26 millió keresztény él, melyből 8 millió a régi gyökerű, bennszülött keresztény. A maradék 18 millió újabb térítések, valamint anglikán és más protestáns felekezetek tagja. Mint korábban említettük, a Tamás apostol nevével jelzett térítés óta élnek Kerala Államban keresztények, akik a bagdadi nesztoriánus pátriárka főhatósága alá tartoznak. 1489-ben Vasco da Gama felfedezte Amerika helyett az igazi Indiát, és Goa központtal a portugálok hatalmi centrumot építettek ki India keleti partjain. Ez a felfedezés a helyi lakosságot, az indiai keresztény kultúrát is alapjaiban megrázta. A hódítók püspökséget is alapítottak Goában, az új püspök India tartományait látogatva azt tapasztalta, hogy itt valamiféle eretnek keresztények is élnek, szírül miséznek, és nem ismerik el, sőt nem is hallottak a római pápáról. A hódító gépezet és mentalitás beindult. 1599-ben a Diamperi Unióban erőszakkal egyesítették a keralai Tamás keresztényeket Rómával. Ezzel megszűnt a perzsa egyházhoz való tartozás. Az utolsó püspököt, Mar Abrahamot 1597-ben szentelték Bagdadban. (Egyébként Mar Aprem-et is Bagdadban szentelték). 1653-ban már lázadás tört ki a kocsim-i kikötőben a portugálok ellen, ahol 30 ezer ember megfogadta, hogy harcolni fog a portugálok ellen. 1663-ban a hollandok legyőzik a portugálokat és kiterjesztik távol-keleti hatalmukat Indonézia felé. A portugálok meggyengültek, így holland segítséggel Jeruzsálemből elhívták Mar Gregoriosz püspököt, aki viszont jakobita, azaz nyugati szír rítusú volt. Ez okozta a keralai keresztények további megosztottságát: az egyik rész Rómához hű maradt, a másik a régi nesztoriánus (keleti szír) gyökerekhez tért vissza, a harmadik rész a nyugati szír egyházhoz csatlakozott, az antiochiai pátriárka főségét elismerve. A Rómával egyesült, és a nesztoriánus rész a régi keleti szír, azaz Addeus és Maris által megalkotott ősi liturgiát követi a mai napig. A nyugati szírek Szent Jakab liturgiáját, az antiochiai rítust követik. A megosztottság még fokozódott a századok során: 1836-ban Mar Thoma egy új ágát alakította ki a keralai keresztényeknek, akiknek egy része 1930-ban visszatért Rómához.

Ma a megoszlás a következő a keralai keresztények között: a 8 millióból 30.000 a nesztoriánus, — 3,3 millió a Rómával egyesült katolikus nesztoriánus (ezeket kaldeusoknak is szokták nevezni Irakban), — 2,5 millió a nyugati szír egyházhoz, Damaszkusz alá tartozó jakobita keresztény, — 0,8 millió a Mar Thoma egyházához tartozó, — 0,37 millió a Rómához visszatért szíró-malabár keresztény, — a hiányzó mintegy 0,9 millióról nem tett említést az érsek. Az indiaiak különféleképp viselkednek a keresztényekkel: délen türelmesek, tisztelik őket, ismerik ősi eredetüket. Északon vannak problémák, de ott inkább az újabb protestáns felekezetek élnek.

Örvendetes a fejlődés közöttük: a különböző keresztény egyházak közös, ökumenikus intézetet hoztak létre Keralában (Szent Efrém Intézet), ahol posztgraduális képzés is folyik, és teológiai doktorátust is lehet szerezni. A metropolita volt az intézet első doktora. Az előadás során még az indiai Tamás-keresztényekről megtudtuk, hogy jelenleg 44 pap, 27 diakónus, 2 diakonissza és 23 apáca pasztorálja a híveket. A Kelet nesztoriánusai sincsenek jobb helyzetben: Irakban 100.000 fő (Tarik Aziz, Szaddam Husszein egykori külügyminisztere is közéjük tartozik) 40 pappal, — Szíriában 25.000 fő (Kelet-Anatóliai Hakkari tartományból menekültek le a sivatag szélére), — Iránban 20.000 fő 5 pappal (Urmia-tó melletti nesztoriánusok), — Ausztráliában 25.000 fő 8 pappal, az USA-ban 60.000 fő 22 pappal. A Bagdadban székelő pátriárkájuk az ősi főváros romjai között, Seleukeia-Ktesifon-ban szenteli a püspököket. Most az iraki háború alatt az északon, a kurdok között élő nesztoriánusok is igen nehéz helyzetbe kerültek: a bászrai érsek is megsebesült a harcok során. Kirkukban elsősorban a kurdok támadtak keresztény közösségekre.

Az ökumenéről is örömmel számolt be. 1986 februárjában hatalmas jelentőségű esemény volt Rómában: II. János Pál pápa az ősi Aaddeus és Maris liturgiáját mutatta be, mire az összes egyesült nesztoriánus elfogadta ezt az ősi liturgiát. Sokat jelentett az a pápai gesztus is, hogy 5 papnak ösztöndíj adatik évente, akik Irakból és Amerikából jönnek tanulni Rómába. 1994-ben IV. Mar Denkha pátriárka és II. János Pál pápa közös krisztológiai nyilatkozatot írt alá, amely az Efezusi zsinat tételeiről szól, amely megállapítja, hogy a különbségek nem lényegesek, és áthidalhatók lesznek a jövőben. 2002-ben Rómában az egyesült káldeus püspökökkel közösen mutatott be misét a metropolita. J. Ratzinger és W. Kasper bíborosok igen sokat fáradoztak Rómában, hogy a közös liturgia megszülessen.

Mar Aprem érsek előadása alatt óriási jégeső zúdult Pannonhalmára. A jégszemcsék félelmetes kopogása mintha a nesztoriánusok 1700 éves történelmének megannyi tragikus eseményére emlékeztette volna a hallgatóságot. De a vihar hamar elvonult, a szép lapos délutáni fények bevilágítottak az ablakokon, élesen kirajzolva az érsek lila ornátusát és a bencés atyák fekete habitusát. Ismét nyugalom és békesség ült a teremre. Ahogy az érsek előadása is ezt sugallta: az egymástól nagy távolságban élő keresztény testvéregyházak, az egyetemes egyház helyi közösségei egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz. Az egyházi diplomácia és a testvéri találkozások biztató jövőt sejtetnek, biztató az a nyitottság, amellyel e távoli Krisztus-hívő egyház a világ elé lép. 2003 októberében lesz egy közös tanácskozás Rómában a pápai primátus kérdéséről, amitől sokat várnak a nem egyesültek is. Aki rákattint az interneten a www.nestorian.org honlapra, az feltehetően erről is értesülhet.
 

Megjelent: BOROSTYÁN-KÚT, 2003 /2